Jöjj el kedves...

Már jócskán benne jártunk az adventi időszakban, amikor elkezdtem az adventi albumjaimat hallgatni, még csak nem is karácsonyi zenéket. És akkor szólt a Férjem, fejét csóválva: „Nem lesz egy kicsit korai még?” :) Tudom, és már nem is háborodom fel, mert sokan a szememre vetették az elmúlt években, vagy inkább tucat években...

Valahogy teljesen más lélekállapotba kerülök minden évben decemberben. Még ha káosz is van körülöttem, és nem múlnak a problémák és a nehézségek is ugyanúgy fennállnak, minden ésszerűség ellenére – ujjongani kezd a szívem az ünnepi hónapban. Akárhol is vagyok, a lakást karácsonyi dekorációval rakom tele, így van ez most Koreában és Magyarországon is. Előkerülnek az ünnepi zenék, és végtelenítve mennek az MP4-emen. Lázasan gyűjtögetni kezdem a karácsonyi filmeket, és ujjong a lelkem, ha előkerül egy-egy szeretett mese. (a napokban adta le az Universal chanel /volt Hallmark/ a BBC féle Christmas carol-t, és persze hogy végignéztem...) Nem is tudom, miért nézelődöm, amikor megvan a standard listám, melyet a Lányommal nézünk újra és újra, minden alkalommal. Nem maradhat ki a Tim Burton ihlette Karácsonyi lidércnyomás, a Grincs a zseniális Jim Carrey-vel, és a Karácsonyi ének Patrick Stewart-dal. Milyen varázslattal bírnak ezek, hogy minden évben euforikus átéléssel és katarzissal vagyunk képesek átélni ezeket a filmeket?

Hamarosan megírom a karácsonyi képeslapokat, a világ minden tájára, - igen, kézzel, és nem elektronikusan. Előveszem a karácsonyi zoknimat és hálóingemet. (igen, van ilyen, a Férjem is nagyot mulatott rajta... jó meleg, bannyas piros plüss, és nagyon jókat lehet kucorogni benne a karácsonyi pléd alatt, miközben ünnepi teát szürcsölget az ember, és gyömbéres kekszet rágcsál hozzá...) Újra olvasom a karácsonyi novelláimat, melyek tartalmilag már nem mondanak újat, mégis újabb és újabb jó érzéseket produkálnak a szívemben.

Szeretem az ünnepet, és bizonyára az ünnep is szeret engem, mert ma például került csokoládé a csizmámba, és egy vanília illatú gyertya és ünnepi keksz, fém díszdobozban. Meg is gyújtottam a mécsest, és töltöttem egy kis adag krémlikőrt a rénszarvasos poharamba. Még ha nehezek is a hétköznapok, még ha nem is tudunk annyit áldozni – sem anyagilag, sem idő és energia szempontjából - a piros betűs alkalmakra, mint amennyit szeretnénk, ne hagyjuk teljesen elsikkadni azt a jó érzést, ami ilyentájt mocorogni kezd a lelkünkben.