Dilemma karácsonyra, avagy: menni vagy maradni...

Egy nagyon kedves barátom munk ajánlatot kapott Írországból. Ez így jól is hangzik, hangzana, de az örök „menni vagy maradni” dilemma mellett az ad hoc lehetőség felvet még egy tucatnyi problémát. A barátom évek óta erre várt. Eddig különféle okok miatt – jórészt nem az ő hibájából – a külföldi munka meghíúsult. Most viszont itt kopogtat a lehetőség a jégvirágos ablakon. Telefonon interjúztatják angolul, ma pedig feltették neki a kérdést, hogy ki tudna-e ugrani Dublinba a hétvégén, megbeszélni a részleteket. A hirtelen események nagyon felzaklatták őt, és komoly döntéskényszer elé állították.

Először is: meghülyültek ezek az írek, hogy Karácsony előtt pár nappal még interjúztatnak, meg munkaerő felvételen gondolkodnak?! Tisztában vannak ezek a magyarországi átlag állampolgár anyagi helyzetével, ünnepek előtt, év végén? Valóban azt hiszik, hogy simán kivitelezhető ez a „pattanj már fel a repcsire szombaton, és beszéljük meg a részleteket” mentalitás? Jó fejek az írek, tudom, én is azt tapasztaltam Írországban, na de ez már egy kicsit tőlük is sok....

Másodszor: ha netán komolyra fordulnak a dolgok, a barátomnak le kell mondani a karácsonyról. Ez mondjuk nem annyira zavarja, de valljuk be, az ünnepi időszakot kimondottan hivatalos ügyek intézésével tölteni nem egy leányálom. Fenyőfa helyett dobozolás, halászlé helyett számlák ügyintézése, rokonlátogatás helyett repülőjegy foglalás, szaloncukor helyett tömény aggódás és számtalan megoldásra és lerendezésre váró probléma... vajon miként lehet egy-két hét alatt (átmenetileg) lezárni egy itthoni életet?

Harmadszor: az igazán nagy és komoly problémák. A barátom nem akarja magára hagyni az édesanyját és a húgát. Amikor tudja, támogatja őket, mert nagyon jó ember. Lelkiismereti problémát csinál abból, ha másnak – főleg a szeretteinek – nem jól mennek a dolgai. Próbál támasza lenni mindkét családtagjának, és úgy érzi, nagyon magukra maradnak, ha Ő nem lesz itt. Ez az erkölcsi dilemma karácsonyi időszakban még élesebben érezhető, mindhármójuk számára.

Negyedszer: a barátom fél itthagyni a lakását, gyakorlatilag őrizetlenül. Ironikus, de ilyenkor óriási akadály, ha valakinek ingatlanja van. Ki lehetne adni a lakást, de a nem megfelelő albérlőkről horrorisztikus történetek keringenek. Mindenki hallott már feltört, kirabolt és lelakott lakásokról, ellopott bútorokról, fél éve nem fizetett számlákról. Legálisan kiadni a lakást szinte lehetetlen, a rövid átfutási idő miatt, meg az irreális bürokratikus eljárás és közvetítői díj (szabadrablás) miatt.

Azt hiszem, mindennél nehezebb Karácsony vár a barátomra.

Persze lehet más aspektusból is nézni a dolgokat. Úgy, hogy manapság kezét lábát összeteheti az, aki normális állást talál külföldön. Magyarország egyre élhetetlenebbé válik, innen menekülni kell. Az ember korrektül tudja támogatni a szeretteit anyagilag az uniós fizetéséből, úgy, hogy még meg is tud élni –nem is rosszul. Lehet megbízható embereket találni arra a célra, hogy a lakás akár két naponta felügyelet alatt legyen. A lakóközösség mindenre felügyelő, leskelődő és pletykázó tagjai is jó szolgálatot tesznek ilyenkor, mert figyelik az idegeneket a környéken. A Karácsonyt pedig fel lehet áldozni, egy arra érdemes cél érdekében. Lehet ’pótkarácsonyt’ tartani januárban vagy később is. Akkor is gyönyörű fehér havas lesz a táj, csak éppen egy élhetőbb, nyugodtabb és biztonságosabb (boldogabb?) országban ébred majd az ember.