Álomtörők

Komoran bámuljuk a Lányommal a bazi nagy könyvet az asztalon. Hozzányúlni, pláne kinyitni vagy lapozgatni egyikünknek sincs kedve mersze. Bazi vastag kötet. A borítóján jókedvű fiatalok vigyorognak álszent módon, na ja, ők már túl vannak mindenen. Rohadtul szeretnénk most mást olvasni, a Lányom mondjuk Márait és Parti Nagyot, én meg karácsonyi novellákat vagy Edgar Allan Poe-t. Fikarcnyit sem vigasztal, hogy más hasonkorú lányok és anyák is ugyanebben a cipőben járnak, és – amint az előzetes közvélemény kutatásomból kitűnik – ők sincsenek beljebb nálunk. Én egyszerűen félem rühellem a könyvet, Bia meg egyenesen méla és lakonikus undorral tekint rá.

Na jó. Erőt gyűjtvén megdobjuk magunkat egy svéd mandula és csokitortával, mivel épp az IKEA éttermében gyűlésezünk, és egy forró teát is beszerzünk, aztán Isten neki – kinyitom a könyvet.

A KÖNYVET. A Rettegett Kötetet, a végzősök és szülők rémolvasmányát, a felsőoktatási felvételi tájékoztatót. Én mondom, ez a felnőtté válás első igazi tűzkeresztsége... aki túljut az alapszakok és intézmény kódok, felvételi procedúrák és pontszámítások gigászi és totálisan érthetetlen útvesztőjén, az készen áll a felnőtt létre. Hónapokon keresztül őrlődtünk már ezen a témán, dühvel és higgadtsággal soroltuk fel a pro és kontra érveket. Nem kevés fogadatlan prókátor nyilvánított véleményt a továbbtanulással kapcsolatban, de legtöbbször nem hogy velük, de egymással sem jutottunk konszenzusra.

Mert ugye itt van az én leánygyermekem, az én tőmről fakadó idealistám, akinek – szerencsétlenségére – olyan humán dolgokhoz van affinitása, mint irodalom, művészet, kultúra és nyelvek. Sokan együttérzően horkannak fel, rosszabb esetben lesajnálnak minket, és szimplán egyenlőségjelet tesznek a humán beállítottság (lsd: szakok, diploma) és az éhenhalás közé. Ezért sokszor van egy olyan paranoid érzésem, hogy összeesküvés elmélet áldozatai vagyunk a lányommal. Mert hát mit akar a gyermek... legnagyobb álmát, vágyát, ábrándját (ajjjaj, csupa tiltott ’á’ betűs szó! legalábbis a hideg racionalisták és realisták szerint...) megpróbálni: a színművészeti egyetemet. Egyetlen ember sem adta áldását erre a környezetünkből. Errő mindenki kategorikusan lebeszélte. Van még a kommunikáció és média, ami érdekli, de normális képzés hiányában erről még a tanárai is óvták. Maradnak a nyelvszakok és a magyar, amiről családunk magyar tanár tagja is ledegradálóan nyilatkozott; a munkanélküli fordítók és tolmácsok, és a nyomorult irodalmárok és magyar tanárok reménytelen sorsára hivatkozva. Félve említettük a szabad bölcsészetet, mint azt a szakot, ami masszív általános műveltséget biztosít, de arra az volt a válasz, hogy csak azok az elvont hülyék mennek oda, akiknek sehova nem sikerült bejutniuk. (Sokat tudhatnak ezek az arrogáns, ostoba, és értékítéletüket fellebbezhetetlennek tartó emberek, hogy a középkori egyetemek septem artes liberale1 alapjait megvétózzák...)

Erről az is eszembe jut, hogy gimnáziumban volt egy idióta vers, aminek sem rímje, sem ütemmértéke nem volt, és amikor feladták nekünk memoriterként, képtelenek voltunk megtanulni, szóval gyűlöltük azt a verset. Ilyen előtörténettel azonban mégis belém rögzült, és nem is felejtem el soha – legalábbis azt a pár sort, mert az Arany középútról szólt.

„Akinek szívében arany közép tart súlyegyent, nem azt nem nyomorítja rozzant putri szennye, nem nyomorítja bántó udvari pompa.”2

Mindennél fontosabb lenne most megtalálni az Arany Középutat. Választani egy olyan szakot, ami közel áll a lányom érdeklődéséhez, de amivel olyan végzettséget tud szerezni magának, amiből meg tud élni. Keresni egy olyan szakirányt, amin nem kínszenvedésként kell végigülnie az 5 évet, és amiben örömet talál, de később jól prosperáló munkalehetőségekhez juttatja Őt. Nem vagyok képes elnyomni a lányom vágyait, és beállni azok közé, akik darabokra törik az álmait. Mikor álmodozzon, ha nem most? Mikor próbálja meg a lehetetlennek tűnőt, ha nem ilyenkor? Miért kellene egy jól hangzó gazdasági vagy marketing szakra mennie, ahogy a sok nagyokos tanácsolja neki? Hogy utána egy jól csengő multinál legyen egy ikszhuszadik PR-os vagy HR-es...? Miért tagadná meg önmagát és az ábrándjait, még ha ezt javasolja Neki a volt szerelme, az osztályfőnöke vagy az én ismerőseim? SOHA nem tudnék a szemébe nézni, ha most kényszeríteném Őt egy gazdasági vagy idegenforgalmi pályára, csak azért, mert később ebből tud megélni... Igen, a volt szerelme, az osztályfőnöke és a Férjem minden bizonnyal a legjobbat akarják Neki. Tudom. De én nem leszek az Ő Álomtörője...

Hát így állunk most. Rajtunk ne múljon. Hosszú mérlegelés után kiválasztottunk jó pár szakot. A lista kissé kaotikusnak tűnhet, a priorizálás pedig még hátravan. Van rajta kommunikáció és média tudomány, nemzetközi tanulmányok és szabad bölcsészet, magyar és pszichológia, színész szak és koreai. :) Én csak egy dolgot tudtam megnyugtatásul és útravalóul adni a Lányomnak. Bármelyik sikerül, bárhova veszik fel, mindegyikkel csak jól járhat. És ha nem veszik fel – akkor is jól jár. Ott van előtte egy év, nyelvtanulással, külföldi tartózkodás lehetőségével. Semmi nincs elveszve, minden előtte áll.

1. A hét szabad művészet (latinul: septem artes liberales) a középkori egyetemek bevezető képzésének, a bölcsészeti fakultásnak (facultas artium) tananyaga. Az elnevezés onnan ered, hogy ezek voltak „szabad emberhez méltók.” A hét szabad művészetet két további csoportra osztották. (wikipédia)

2. Quintus Horatius Flaccus: Licinus Murenához