Egy csokor minden

Ez is csak egy kedvetlen, szürke és értelmetlen hétköznapnak indult, aminek neki sem akartam állni. Rosszkedv és reménytelenség, a hiábavalóság és céltalanság érzete, szomorúság és magány. Fel-feladás.

És akkor felszóltak a recepcióról, hogy küldeményem érkezett. Biztos egy csomag egy partnertől, egy utas keretnapos szerződés jött vissza, gondoltam. És akkor ott állt egy futár, egy hatalmas csokor, sárga, habos nárcisszal. Alig hallottam a recepciós lányok kuncogását, és az asszonynevemet elrontottam, amikor aláírtam a szállítólevelet: nem csak MARITY, hanem már MARITY-KOVÁCS...

"Honnan jött, kitől jött, szülinapod van?" – kérdezték mosolyogva a lányok... én meg csak nyeldekeltem a könnyeimet. Álltam ott mozdulatlanul, és nem tudtam megszólalni. "Nincs születésnapom. A férjemtől jött, Koreából. Csak úgy." A liftben már elmosódott minden a szemem előtt, és csak sírni tudtam. Egy tavalyi virágcsokorra gondoltam, ugyanígy tavasszal érkezett, ugyanilyen elbűvölő nárciszokból állt, - a legkedvesebb virágomból. A kísérőkártyán csak ennyi állt: "Saranghaeyo: sk"

Nem tudom, mekkora ereje van egy csokor virágnak. Vagyis, most már tudom. Nem csak annyit éreztem, hogy mindent elsöprő erővel elönt a szeretet. Azt éreztem, hogy nem fogom feladni. Hogy ki fogom bírni Nélküle, hogy erős leszek, amíg nem ölelhetem át újra, hogy újabb erőt merítsek Belőle. Hogy nem fogok Neki panaszkodni és elégedetlenkedni, és ezerszer hálát adok az Istennek, hogy Ő van nekem, még ha oly messze is. És várom a nyarat, hogy újra együtt legyünk.

A mostani kártyán ennyi állt: "Mirának, szerető férjétől: sk."


Drága sk.

Nem ígérhetek Neked mást, csak amit az esküvőnkön ígértem. Hogy jóban-rosszban. A Mindig-szeretetet. És a verset, Elizabeth Barrett-Browning-tól, amit a házassági fényképünkre írtam rá, meg a dalt, ami az eskünk alatt szólt:

Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét - ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet - szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! - s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.

Szerető feleséged,

mira

Húsvét hétfő békéje

Eltelt az ünnep, szépecskén, csendesen. Húsvét hétfőjének éjjele van, és én a Jane Eyre-t nézem. Jane és Rochester szerelmét, a világirodalom MÁSODIK legszenvedélyesebb szerelmét. (Az első helyet sohasem bitorolja el az Üvöltő szelektől senki. Legalábbis számomra...)

Emlékszem, tavaly ilyentájt boldog és izgatott várakozással készültem Szöulba a férjemhez. Az utazótáskámba barkát és festett fatojásokat pakoltam, és egy csomag tojásfestéket. Tudtam, hogy Koreában nehéz lesz elővarázsolni az autentikus húsvéti miliőt. Arra is emlékszem, hogy ott kint alig kaptunk egy kis darab füstölt alsó pulyka combot, - ezt avanzsáltuk húsvéti sonkává. Rendes kalácsunk ugyan nem volt, de mézes mustárunk igen. És bár megkésve és hevenyészve, hiányosságokkal telve, de megünnepeltük együtt közös életünk első közös Húsvétját.

   

Hálátlan és gyarló típus vagyok. Nem tudom becsülni az apró örömöket, és nem tudok örülni, ha nem teljes egy ünnepem. A mostanit is áthatotta egy gonoszul lappangó elégedetlenség, mi több, lázadozás, hogy nincs velem a Férjem. Igazságtalannak tartottam, hogy nem lehetek azzal, akit szeretek. Hogy nem lehet teljes a családom. Hát érdemes így ünnepelni? – kérdezgettem állandóan magamtól.

Aztán egyszer csak a szokásos ilyenkor rutinná vált teendők átfordultak valami csodaszerű történésekbe. A "mindjártfelnőtt18éves" nagylányom megajándékozott azzal, hogy velem készült a Húsvétra. Nem mondta, hogy a barátjával akar lenni, vagy a barátnőivel lógni. Nem mondta, hogy "Anyu, milyen ciki már ez a Húsvét dolog...". Jókedvűen festettük a tojásokat, süteményt csináltunk, sonkát kóstolgattunk idő előtt titokban. Örömmel díszítettem fel a lakást, és teleültettem a virágládákat kaotikus-színes tavaszi palántákkal. A gyerekemmel és a barátaimmal töltöttem az ünnepet, az imádnivaló Szentendrén. Szélfútta lucullusi piknik lakomát rendeztünk a skanzenben. És bár nem telt el úgy óra, hogy ne futott volna át az agyamon a fájóan szomorú gondolat, hogy bár velünk lehetne a Párom is, - megtanultam a pár nap alatt örülni annak, ami és ahogy van.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Meg kell tanulnunk megbecsülni azt, ami rendelkezésünkre áll. Meg kell tanulnunk örülni mindannak, ami megadatott nekünk.

Az elégedettség békéjét és harmóniáját kívánom mindannyiunknak.

   

Levél Nagypéntekre

Drága Edit.

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a Nagypénteki gondolataidat. Örülök a nyugalmadnak, a békességednek, és talán kicsit irigylem is.

Kissé elgondolkodó, szomorú hangulatban vagyok, talán a Nagypéntek az oka. Azt írod, szép hétvége áll előttünk. Olyan furcsa, mert amikor régen a Húgommal beszéltünk erről, - tudod, Ő mélyen vallásos - teljesen más véleménnyel voltunk a Húsvétról. Én - mint mindig mindent- drámaian fogtam fel az egész Passiót is. Sokat sírtam a szenvedéstörténeten, és amióta elkészült az ominózus mozifilm róla, minden Húsvétkor újranézem. A lényeg az, hogy Hugi mindig azt mondta, hogy a kereszténység legnagyobb és legörömtelibb ünnepe a Húsvét, nagyobb, mint a Karácsony, mert hiszen ekkor támadt fel a Megváltó. De ami előtt volt... csak azt tudnám feledni...

Azt gondolom, hogy csak azoknak az embereknek vannak szomorú gondolataik ilyenkor, akiknek a szívük mélyén sok minden miatt bűntudatuk van. Nem akarok általánosítani, hiszen a legtöbb ember igenis bűnös, csak nem akarnak (vagy mernek) belegondolni. Ahogyan a hitüket is inkább véka alá rejtik, és megmaradnak a sonkás-kalácsos, csokinyulas-tojáslikőrös húsvétolás szintjén.

Nos, én nem vagyok bigott katolikus, még csak jó hívő keresztény sem. De nem tudok hit nélkül, vagy talán a hit igen erős akarása nélkül - gondolni arra a bizonyos majd kétezer évvel ezelőtti Húsvétra. Az én sajátságos "lelki gyakorlatom" abból áll, hogy még ha fáj is, lelkem mélyéből végig- gondolom a szenvedéstörténetet; a Getsemáné kerttől a Golgota hegyig. Nem egyszerű elmélkedés ez. Tele van kétségekkel, kérdésekkel, végtelen fájdalommal, hittel és hitetlenséggel, bizonytalansággal, de legfőképpen - szeretettel. És azt hiszem, - tudom, hogy ez a lényeg. Az én vallásom liturgiájában a papok ma piros ruhában vezetik a szertartást, a vértanúság miatt. Szerinted van jelentősége ennek a "gesztusnak", számít bármilyen külsőség vagy szertartás, amivel kétségbeesetten próbáljuk bizonygatni az ingatag és hálátlan hitünket?

Egyedül vagyok most a lakásban, a húsvéti dekorációt már kitettem. Próbálok ma nem enni húst. A húsvéti kosarat már kikészítettem, amiben a megszentelendő ételt viszem a templomba. Készülök a Passiót megnézni, immáron sokadszorra. A családomat már nem terhelem ezekkel a - valljuk be, nem igazán vidám - hagyományokkal. Nekem elég az is, ha tolerálják és nem ellenzik a szokásaimat. Bocsáss meg nekem, ha ez a levél túl lehangolóra sikerült. Úgy tűnik, valamit rosszul csinálok, mert az én "félig-meddig hitem" mindig tele van szomorúsággal. És Te csinálod jól. Ahogy írtál a békességről a lelkedben, a nyugodt és kedves légkörről, a gyermekeid megölelgetéséről, és a nagymamád iránti szeretetről, - mindezek tényleg a Húsvét igazi mondanivalóját és ígéretét hordozzák magukban.

Azért csak ne aggódj értem, - mert tudom, hogy szoktál. :) Alig várom már, hogy teleehessem magamat sonkával és kaláccsal. Imádom mellé a színes tojásokat enni, - még ha meg is fogja a fehérjét a festék :) - meg az újhagymát, majonézes tormát, végén a finomságokat... nem fogom vissza magamat a dőzsöléstől! :) Vasárnap lehet, hogy kimegyünk a skanzenbe Szentendrére, mert nagyon hiányzik a tradicionális, népi hagyományokkal teletűzdelt Húsvét, amit az utóbbi években átéltünk Hollókőn. Remélem, az időjárás kedvezni fog nekünk.

Edit, legyen szép, nyugodt és áldott Húsvétod. A Passiót ne nézd meg. A linkeket csak azért küldtem, mert azok a számomra legszebb betétdalokat tartalmazzák a filmből. Utoljára még engedd meg, hogy az egyik legkedvesebb istenes versemet küldjem Neked az ünnepre.

Szeretettel,

melinda

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.

Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon, de háborús éjjel.

És megvakultak hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.