2010. július 25., vasárnap

Művészet a völgyben


A fel nem adók makacsságával teremtődik újra, és újjá minden nyáron a Káli medencében a Völgy. A vérbeli Völgylakónak egész évben hiányzik az érzés, ahogy kedvesével kézen fogva bandukol a békés tömegben, be-betér egy udvarba, ahol kenyérlángos melegét sugározza a kemence... vagy egy útszéli pajtába, mely most apró kiállításnak ad helyet... vagy a kistemplomba, ahol fényinstallációt vetítenek a hitről... Hiányzik a Katlan Tóni, ahol mindennél jobban esik a juhtúrós puliszka, vagy a sült malac... hogy aztán felfrissülve mássza meg a kis dombot a temető mellett, ahol a Muzsikás ad koncertet... hiányzik a hozzáférhetetlen korcsma udvar, ahol Tom White mulattatja a népet, olyan színvonalon, hogy be sem lehet férni a tömegtől... hiányoznak a megszokott árusok, akik nemes portékáikkal színezik a völgy hangulatát... az illatosgyertya árus, aki Loreena McKennitt-et hallgat mindig, és elmaradhatatlan napraforgó csokor van az udvarán egy bádogvödörben

Napi karszalag – 2000 ft. Szállás egy éjszakára – 2300 ft. Ásványvíz a kis postában, ahol sosem tesznek rá nagy hasznot – 160 ft. A világ legjobb rétese a Palya udvarban – 220 ft. Leheveredni a Kedvesed mellett egy nagy puffra, és válladat a vállára tenni, kezeddel kezét átkulcsolni, behunyt szemmel örülni a szerelemnek, az életnek, és felnézni a furcsa formájú felhőkre az égszínkék égbolton, s közben Palya Bea varázsos hangjától elalélni, vagy kacagni teli tüdőből Berecz András ellenállhatatlan, ízes meseszövésén… - nos, mindez megfizethetetlen...

Hiányzik, egész évben fájóan sajog valami ott bent, hogy mindez hiányzik. Aztán jönnek a kétségek, hogy vajon lesz-e idén Kapolcs. Most már tudom, hogy vannak olyan szent, misztérikus tradícióink, melyek egyszerűen nem szűnhetnek meg soha.

Kapolcs volt, Kapolcs van, Kapolcs lesz.