Van-e élet Korea után?

Hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy közel fél éves koreai tartózkodásom után lesz-e bármilyen érdemi mondanivalóm. Varázslatos királyi palotákról írtam és titokzatos buddhista kolostorokról. Pompás követségi fogadásokról és multikulturális különbözőségekről. Lótusz-lampionos fesztiválról és tengerparti utazásról. Sic transit gloria mundi. Lehetséges mindezek után bármi érdemlegeset írni? Érdekel-e valakit eztán az, amit mondani szándékozom? Hozhatnak-e a szürke hétköznapok, a mindennapos lélekölő taposómalom olyan élményeket, melyeket érdemes megosztani másokkal? Mikor múlik el végre az az automatikus reakció, hogy minden második gondolatom a „(bezzeg) Koreában ez úgy volt, hogy” kezdetű kesergés...

A hazatérés után hetekig tartó lelki lábadozás után rájöttem, hogy nem szabad mazochista módon nosztalgizázni, hanem le kell zárni a múltat, túl kell lépni rajta. Szép volt, jó volt, elmúlt. A mának kell élni, és minden napnak leszakítani gyümölcsét, ahogy a bölcs rómaiak tartották. Meg kell tanulnom vágyakozni az után, ami az enyém. Ha csak ránézek a fejlécre, látom azt a sok csodát, ami itt van velem, Magyarországon, hát hogy feledkezhettem meg róluk… Aggtelek és a Baradla barlang, Kapcsolcs és Művészetek völgye, Őrség és Múzeumok éjszakája, palóc húsvét Hollókőn, Ördögkatlan Pécs mellett, Őrség a végeknél... és nagyon sokáig folytathatnám a felsorolást. 2010. a Fesztiválok Éve, érdemes folyamatosan figyelni a www.itthon.hu és a www.fesztival.itthon.hu oldalakat. Egyszóval, igen – van élet Korea után. :-)