Menni vagy maradni? 1. rész

Nézem a téli olimpiát mostanában, ami számomra is meglepő, mert nem vagyok egy vérbeli sportrajongó. Most viszont már a nyitógála is lenyűgözött, a lányommal együtt csodáltuk a fenséges kanadai tájakat, a soketnikumú és barátságos embereket, a káprázatos nyitóműsort. Furcsa volt érezni a meghatott borzongást a sportolók bevonulásánál, mert a görög, a koreai és a magyar zászló láttán egyaránt kirázott az a bizonyos jóleső hideg. A görögök mindig is a kedvenceim voltak. Akárhányszor jártam meseszép, archaikus és legendásan (és igazul!) vendégszerető országukban, mindig boldog voltam. Életem legfelejthetetlenebb emlékei a görög szigetekhez kötődnek. A kék-piros, jin-jangos koreai zászló evidensen felzaklatott. Most már tudom, mi küzdeni akarás, egyéni gondolkodásmód és emberfeletti tréning van a koreai sportolók mögött. Magyar zászló – érthető. Érthető?

   

Mostanában egyre több emberrel talákozom a saját mikrokörnyezetemben is, akik tőlem – az ázsiai élményeimtől – függetlenül el akarják hagyni az országot, mert egyszerűen nem érzik, hogy valaha boldogulni tudnának itthon. Különböző nemű, korú, vallású és politikai nézetű, társadalmi és családi státuszú, anyagi helyzetű embertől hallom ezt. Elég sokan emlegetik Kanadát, mint lehetséges letelepedési országot. Legjobb barátnőm nyáron megy ki Torontóba, és nem szándékozik addig hazajönni, amíg nem talál állást, lehetőséget. Mi motivál egy három gyermekét egyedül nevelő, frekventált szakmával, releváns angol és francia tudással nem rendelkező nőt, hogy másik kontinensen próbáljon új életet, vagy csak egyszerűen életet kezdeni? Nem nagy volumenű életet, csak ami felváltja az itteni konstans vegetálást és túlélést valami élhetőre...

Tudja Ő is, tudom én is, tudjuk mindannyian, hogy máshol sem kolbászból van a kerítés. Túl sok ismerősöm él azonban külföldön, és túl sok pozitív visszajelzést kapok azzal kapcsolatban, hogy odakint (Írországban, Angliában, Svájcban, Máltán, Kanadában, Kínában, USA-ban – csak innen hallottam híreket) könnyebb az élet. Nyilván az is, hogy valahol könnyebb boldogulni, soktényezős dolog. Az bizonyos, hogy Kanada hivatalos migrációs programmal rendelkezik, Ausztrália és Új-Zéland szintén. Végigmentem a kitelepülési feltételek folyamatán, kitöltöttem a pontrendszert. (különböző kritériumok alapján adnak pontokat, életkor, gyerekek száma, iskolai végzettség, munkatapasztalat, nyelvtudás, stb…) Érdemes felvenni a kapcsolatot ilyenkor a külföldi magyar intézetekkel, iskolákkal, médiával, hogy szükség van-e anyanyelvi munkaerőre. Legfőképpen – mindent félretéve – a nyelvtanulásra kell koncentrálni.

Aki végleg elveszítette minden reményét az itteni boldogulással kapcsolatban, lépjen tovább a sopánkodás és önsajnálat egy helyben toporgásából. Jusson el a végső elhatározásig, miszerint szerencsét próbál máshol. Ne hibáztasson másokat és ne várjon segítséget másoktól. Vegye számba a lehetőségeit, és ne hezitáljon tovább. Zárja le az itthoni dolgait, és tegye meg az első lépéseket. Soha nem késő nekiindulni a nagyvilágnak – csak legyen visszaút, ha úgy alakulnak a dolgok.