Ne veszítsd el magadat!

„Csak ne veszítsd el magadat!” - ezt kérte az okos-bölcs kis/nagylányom ma tőlem. Látta, hogy magam alatt vagyok, hogy az erőltetett jókedvem csupán a felszín, de méltányolta az igyekezetemet. Engedett a zsarolásnak, miszerint a mai napot velem tölti. Amolyan „anya-lánya” napot tartunk, amilyet szoktunk rendszeresen. Szükségem van ezekre az együtt töltött napokra, valljuk be, nekem jóval inkább, mint Neki. Eljön (eljött) az az idő, amikor az elengedés fenyegető árnyékában jóval inkább ragaszkodom a gyermekemhez, mint Ő hozzám. Így van ez rendjén, tudom én. Mindenki ezzel vigasztal (?), erre biztat. Ezzel kapcsolatban még eszembe jutott egy nagy igazság, amelyre a napokban több alkalommal rácsodálkoztam, mert valahogy folyton az utamba került, egymástól független fórumokon.

A legtöbb problémánk valószínűleg abból adódik, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek, ahogy mi szeretnénk, hogy szeressenek. Hogyan is írta ezt Coelho a Zahírban? „A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.” Engedem, hagyom, hogy a lányom úgy – és annyira – szeressen, ahogyan képes rá.

Az „anya-lánya” nap jól sikerült, csak rövid volt. A nézelődés, vásárolgatás után kedvenc helyünkre ültünk be, (Starbucks híján) a Frei kávézóba, a Libriben. Hangulatos az a hely. Patinás kávéfőzők, stílszerű és ízléses dekor a világ kávékuriózumainak vidékeiről, körbevéve a csodálatos Guttenberg féle könyvekkel, az igaziakkal. A körtés-karamellás tortaszelet felér a cheescake-kel, a limoncellos kávé a white chocolate moccha-val. Mindenkinek ajánlom a Frei kávézókat, tisztességes árakkal és különlegességekkel várják a vendégeket a könyvesboltokban, - sajnos, egyelőre nem sok helyen. A Nagyi gyümölcsteáját ki ne hagyjátok!

http://www.cafefrei.hu/