Persze hogy át kellett pakolni mindkét bőröndöt, vagyis több kiló cuccot kivenni belőlük, mert túlsúly volt mindkettőn. Mea culpa, mert aki nem tud beleférni a nagyvonalú 32 kilós limitbe, az azért magára vessen. Csúnya dolog azonban, hogy a kézipoggyásznál valóban nagyon szigorúan veszik az egy darab, 10 kilogrammos megkötést, és olyan módon, hogy a laptop, retikül, fényképezőgép és bármi egyéb sallang is bele kell hogy férjen a hand baggage-be. Aki Londonba utazik a WizzAir-rel, hogy új életet, munkát, megélhetést keressen a Szigeten, az kalkulálja ezt bele jó előre a készülődésbe.
Most először nem volt könnyes búcsúzás. Nem váltam el zokogva a drága kis/nagylányomtól, ezzel még inkább megnehezítve az amúgy sem könnyű búcsút. Bia két hónap múlva jön hozzám Londonba, hogy heteket töltsünk együtt, és csodálatos élményeket generáljunk ebbe a rendhagyó nyárba. Elönti a szívemet az öröm és izgalom, ha arra gondolok, hogy együtt leszek Vele, ez segít túlélni az elkövetkezendő mostoha napokat. A gépen a szokásos forgatókönyv. Telt ház, és pontosan lemérhető a kókadt utasokon, (reggel 6 órás járat, mert ez a legolcsóbb!) hogy ki az, aki néhány napos könnyed városlátogatásra érkezik, és ki az, aki gondterhelt szívvel és nehéz bőröndökkel próbál szerencsét, és vág bele az ismeretlenbe. Az, hogy Anglia mennyire komolyan apellál az emigrálókra, az abból is látszik, hogy a stewardess-ek ingyen angol SIM-kártyát osztogatnak minden utasnak, hogy azonnal legyen angol telefonszámuk, brit mobil szolgáltatónál, - megkönnyítvén ezzel az ember nyakába zúduló hivatalos ügyintézéseket. A kártya ez esetben az O2 társasághoz tartozik, 10 fontos feltöltéssel 50 nemzetközi percet ingyen lehet beszélni. Nagy verseny folyik egyébként a folyamatosan érkező vendégmunkásokért, legalábbis ezen a téren. Óriási tömegű potenciális fogyasztóról van szó, tudniillik. Könnyű beleesni a csapdába és elcsábulni, pedig a feltöltős beszélgetés nem olcsó. Mégis valamiféle megnyugvást érzek, hogy azonnal rendelkezem angliai számmal is. (Otthonról jó előre gondoskodtam kártyafüggetlen telefonról, jobban mondva kaptam egyet, nagy örömömre. Aktiválás után tehát az első intéznivaló kipipálva: angol telefonszám: van. 
Luton reptérre érkeznek ezek a fapados járatok, ahol szerencsémre régi gyerekkori ismerősöm fogadott, Thomas. (máskülönben meg sem tudtam volna mozdítani a 32,5 kilogrammra kialkudott monstrumot... J) Elég vicces volt, amikor jó sokáig álltam a kocsija mellett a BAL OLDALON, és nem szálltam be, ugyebár, mivel ott általában a VEZETŐ szokott ülni. Nagy sokára esett le, hogy át kell állítani az agyamat a balos közlekedésre, miután Thomas vigyorgott a jobb oldalról a kormány mögül, hogy vajon meddig szándékozom még álldogálni a taxi mellett. London észak-keleti részébe mentünk, amit „greater london”-nak is szoktak hívni. Essex-Chigwell részen lakom majd, szépséges kertvárosi kerületben, ahol jó sok tipikus angol házat látni, vörös téglából, dupla kéménnnyel, apró elő – és hátsó kerttel. A szállásadóm, Gabi, úgy fogadott, mintha ezer éve ismernénk egymást – és én is úgy éreztem. Felkísért a padlástérre, ami az én birodalmam lesz eztán. A szobám tágas, a kicsi padlásablakon kinézve dús zöldet látok, jobbra az út végén csak át kell menni a másik oldalra, és a Hainult Forest vár. Ez egy monumentális erdő, óriási parkkal, patakkal és tóval, állatsimogatóval. A legtökéletesebb helyszín kikapcsolódásra, ami 5 perc sétára van. Kegyesek az égiek. 
Egyelőre ennyi tellett tőlem, mert a nap nagy részét átaludtam, amiatt az iszonyatos érzelmi, lelki és mentális – na meg fizikai... – fáradtság miatt, amit hónapok óta érzek. Kora este még szétnéztem a környéken, infantilis örömmel megcsodáltam a „double-decker”-eket, amelyeken közlekedni fogok. Kétszer majdnem elcsapattam magamat, mert rossz irányba néztem, mielőtt leléptem az úttestre. Egyszer pedig jó sokáig álltam a zebra előtt a lámpánál, míg realizáltam, hogy az bizony csak akkor fog zöldre váltani, ha megnyomom a gombot, hogy át kívánok kelni. No igen, állítólag kell egy hónap, amíg az ember átállítja az agyféltekéjét a fordított közlekedésre. J
Anglia, London, Essex – itt vagyok. Légy szíves, kezdj velem valamit, hogy elkezdhessem itt az új életemet! :)
Isten hozott az oldalamon! Amit mondani szeretnék, az teljes átfedésben benne van a mottóban. Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Simone Weil csodálatos gondolatát egykori mentorom, Schäffer Erzsébet hagyta rám. Eddigi életem során kegyes volt hozzám a Sors, és csodálatos élményekkel ajándékozott meg, melyeket 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése