Anglia

Innentől - kalandok Britanniában. :) http://miranglia.blogspot.com/

Romford, a multifunkcionális kisváros

Nem mondom, hogy nem konstans tudathasadásos állapotban élem meg a napokat mostanában. Erre ma 14 óra 14 perckor döbbentem rá (újfent), amikor a romfordi St. George Hospital röntgen osztályán üldögéltem, várva a szállásadóm, Gabi rutin ultrahang vizsgálatára. Pazar. No de mit is keresek én itt...??? Ember legyen a talpán, aki lazán veszi azt, hogy nem olyan régen Szöulban sétált a cseresznyevirágzás fesztiválon, aztán Budapesten a Lánya ballagásán, most meg Essex-ben, a szállásadójának napi rutin teendőit kísérve. Volna egy-két keresetlen szavam ahhoz, aki kitalálta azt, hogy "úgy szép az élet, ha zajlik..." :)

Ma megjártuk Romfordot.  http://en.wikipedia.org/wiki/Romford Kisebb városka, - mindössze 20 percre tőlünk, az emeletes busszal - középkori stílusban, elbűvölő piaccal, amit hetente háromszor tartanak, a patinás kis Szent Edward templom előtt, mely a XV. században épült. Maga a városka olyan, mint az Oxford street kicsiben. Bevásárló utcák és központok, butikok és kávézók mindenütt. Gabi az összes létező gazdaságos vásárlási lehetőséget megmutatta. Nem hittem el, amikor az Angliát megjárt ismerőseim azt mondták, hogy itt olcsó a ruhanemű és a cipő. A piacon csak kapkodtam a fejemet, és mindennél jobban sajnáltam, hogy még nem keresek. A budapesti ár feléért lehet divatosan felöltözni. Teljesítettem egy küldetést is, szóval Bia, örvendezz, mert megvan a PRIMARK, és jobb, ha üres bőrönddel érkezel július idusán! :)

Megemlíteném még a SAINSBURY'S-t is, ami egy szupermarket, ahol szintén kedvező áron és jó minőségben lehet vásárolni. Az ételek szempontjából ajánlott a LIDL, amit nem kell bemutatni. Gabi említette az ICELAND-ot is, ahol félig kész ételeket lehet venni, óriási adagokat. (Az angolok sokat élnek ezzel a lehetőséggel, nem szeretnek főzni, csak egyszerűen betenni a mikroba az ételt, és ezzel pár perc alatt finom koszthoz jutni.) Legnagyobb meglepetésemre van itt még egy úgynevezett 99P bolthálózat, ami olyasmi, mint nálunk a 100 forintos bolt. Ám itt valóban 99 pennyért lehet kapni MINDENT. A legmárkásabb, otthon horribilis áron található kozmetikumokat veheti meg az ember, de ugyanúgy van étel-ital, ruházat, lakásfelszerelés, barkácsáru, dísztárgyak, játékok.... egyszóval minden! A 99p-s üzleteket mindenkinek melegen ajánlom itt Angliában, mert jó minőséget lehet takarékosan beszerezni.

A mai nap sikerélménye - túl azon, hogy gazdaságos beszerző helyeket fedeztem fel: sikerült aktiváltatnom az angol SIM-kártyámat és telefonszámomat. Még mielőtt valaki elmosolyogná magát: ez nem is olyan gyerekjáték, elhallgatván a brit mobilszolgáltató elképesztően bonyolult és érthetetlen automata IVR rendszerét, telefonon keresztül, igazi brit-angol automata nyelven... :) Ja, és ma beszereztük az itteni utazó kártyát, az oyster-t. Ezt egyszeri 5 fontért kell megvenni, akármelyik sarki kis boltban. Utána pedig mindig fel kell tölteni a kártyát, az utazási szándékunk számtalan opciója szerint. (csúcsidőben, hétvégén, hétközben, 1-2 vagy több napra, csak buszra vagy csak metróra, vagy kombinálva az összes járműre...stb)

Isten hozott Londonban!

Persze hogy át kellett pakolni mindkét bőröndöt, vagyis több kiló cuccot kivenni belőlük, mert túlsúly volt mindkettőn. Mea culpa, mert aki nem tud beleférni a nagyvonalú 32 kilós limitbe, az azért magára vessen. Csúnya dolog azonban, hogy a kézipoggyásznál valóban nagyon szigorúan veszik az egy darab, 10 kilogrammos megkötést, és olyan módon, hogy a laptop, retikül, fényképezőgép és bármi egyéb sallang is bele kell hogy férjen a hand baggage-be. Aki Londonba utazik a WizzAir-rel, hogy új életet, munkát, megélhetést keressen a Szigeten, az kalkulálja ezt bele jó előre a készülődésbe.

Most először nem volt könnyes búcsúzás. Nem váltam el zokogva a drága kis/nagylányomtól, ezzel még inkább megnehezítve az amúgy sem könnyű búcsút. Bia két hónap múlva jön hozzám Londonba, hogy heteket töltsünk együtt, és csodálatos élményeket generáljunk ebbe a rendhagyó nyárba. Elönti a szívemet az öröm és izgalom, ha arra gondolok, hogy együtt leszek Vele, ez segít túlélni az elkövetkezendő mostoha napokat. A gépen a szokásos forgatókönyv. Telt ház, és pontosan lemérhető a kókadt utasokon, (reggel 6 órás járat, mert ez a legolcsóbb!) hogy ki az, aki néhány napos könnyed városlátogatásra érkezik, és ki az, aki gondterhelt szívvel és nehéz bőröndökkel próbál szerencsét, és vág bele az ismeretlenbe. Az, hogy Anglia mennyire komolyan apellál az emigrálókra, az abból is látszik, hogy a stewardess-ek ingyen angol SIM-kártyát osztogatnak minden utasnak, hogy azonnal legyen angol telefonszámuk, brit mobil szolgáltatónál, - megkönnyítvén ezzel az ember nyakába zúduló hivatalos ügyintézéseket. A kártya ez esetben az O2 társasághoz tartozik, 10 fontos feltöltéssel 50 nemzetközi percet ingyen lehet beszélni. Nagy verseny folyik egyébként a folyamatosan érkező vendégmunkásokért, legalábbis ezen a téren. Óriási tömegű potenciális fogyasztóról van szó, tudniillik. Könnyű beleesni a csapdába és elcsábulni, pedig a feltöltős beszélgetés nem olcsó. Mégis valamiféle megnyugvást érzek, hogy azonnal rendelkezem angliai számmal is. (Otthonról jó előre gondoskodtam kártyafüggetlen telefonról, jobban mondva kaptam egyet, nagy örömömre. Aktiválás után tehát az első intéznivaló kipipálva: angol telefonszám: van.

Luton reptérre érkeznek ezek a fapados járatok, ahol szerencsémre régi gyerekkori ismerősöm fogadott, Thomas. (máskülönben meg sem tudtam volna mozdítani a 32,5 kilogrammra kialkudott monstrumot... J) Elég vicces volt, amikor jó sokáig álltam a kocsija mellett a BAL OLDALON, és nem szálltam be, ugyebár, mivel ott általában a VEZETŐ szokott ülni. Nagy sokára esett le, hogy át kell állítani az agyamat a balos közlekedésre, miután Thomas vigyorgott a jobb oldalról a kormány mögül, hogy vajon meddig szándékozom még álldogálni a taxi mellett. London észak-keleti részébe mentünk, amit „greater london”-nak is szoktak hívni. Essex-Chigwell részen lakom majd, szépséges kertvárosi kerületben, ahol jó sok tipikus angol házat látni, vörös téglából, dupla kéménnnyel, apró elő – és hátsó kerttel. A szállásadóm, Gabi, úgy fogadott, mintha ezer éve ismernénk egymást – és én is úgy éreztem. Felkísért a padlástérre, ami az én birodalmam lesz eztán. A szobám tágas, a kicsi padlásablakon kinézve dús zöldet látok, jobbra az út végén csak át kell menni a másik oldalra, és a Hainult Forest vár. Ez egy monumentális erdő, óriási parkkal, patakkal és tóval, állatsimogatóval. A legtökéletesebb helyszín kikapcsolódásra, ami 5 perc sétára van. Kegyesek az égiek.

Egyelőre ennyi tellett tőlem, mert a nap nagy részét átaludtam, amiatt az iszonyatos érzelmi, lelki és mentális – na meg fizikai... – fáradtság miatt, amit hónapok óta érzek. Kora este még szétnéztem a környéken, infantilis örömmel megcsodáltam a „double-decker”-eket, amelyeken közlekedni fogok. Kétszer majdnem elcsapattam magamat, mert rossz irányba néztem, mielőtt leléptem az úttestre. Egyszer pedig jó sokáig álltam a zebra előtt a lámpánál, míg realizáltam, hogy az bizony csak akkor fog zöldre váltani, ha megnyomom a gombot, hogy át kívánok kelni. No igen, állítólag kell egy hónap, amíg az ember átállítja az agyféltekéjét a fordított közlekedésre. J

Anglia, London, Essex – itt vagyok. Légy szíves, kezdj velem valamit, hogy elkezdhessem itt az új életemet! :)

http://www.youtube.com/watch?v=NaGLVS5b_ZY

Szivárvány szavak

Csodálatosat láttam ma. Egy hatalmas szivárványt, teljes ívűt, duplát. Láttam azt, hogy honnan ered, és hol ér a másik fele a földre. A tavaszi zápor hirtelen jött, becsapósan és kivédhetetlenül. A nap szikrázóan sütött, és mennyei fénnyel borította be a tájat a felhők mögül is. Ahogy leléptünk a buszról a lányommal, óriási elánnal zúdult ránk a langyeső, és a füveknek-fáknak hirtelen olyan friss és zöld illata lett, mint amilyet az augusztusi viharok után érez az ember, a fesztiválok idején. Sütött a nap, miközben esett az eső – veri az ördög a feleségét, szokták mondani erre, szegény asszony. Biztos nem érdemli meg... No, ekkor tűnt elő a semmiből a dupla szivárvány, és nem lehetett mást tenni, mint bőrig ázva bámulni, áhítattal, abban az 5 percben, amíg tartott a természeti tünemény, meg a zsenge vihar is.

Jelzésértékűnek vettem, magamnak kedvezvén – jó ómennek. Nagy döntést kellett hoznom a mai napon, de én már a döntés előtt úgy döntöttem, hogy ebből a dilemmából nyertesen fogok kijönni. Vagyis – a lehető legkevésbé vesztesen. A lehető legkevesebb sérüléssel, és ha lehetséges – reverzibilis állapotban. Azt hiszem, az embernek be kell ismernie, ha elért a tartalékai végére, és meg kell pihennie kicsit, mert nincs ereje tovább küzdeni. Talán nem is döntés kérdése ez, hanem magától jön a figyelmeztetés: „Most eddig, és ne tovább. Ha tovább mész, végérvényesen és menthetetlenül lezuhansz. Most gondold és értékeld át egy kicsit újra a dolgokat, és azok tükrében dönts. Merd felvállalni, hogy nincs több erőd. Most nincs. Most mérlegelni kell, megpihenni, és erőt gyűjteni. S aztán menni tovább.” Ezt olvastam én ki a szivárványokból.

Rendületlenül készülök Angliába. Nem engedem magamhoz közel a tudatot, - mert talán rémisztő lenne belegondolni – hogy holnapután egy idegen országban, idegen városban és lakásban, idegen emberek között, ismeretlen környezetben ébredek. Egyedül leszek és nem számíthatok senki másra. Magamnak kell új életet kezdenem, különösebb segítség és támogatás nélkül. Ha nem lennék halálosan fáradt és kimerült, már túl minden stresszen és pánikoláson, akkor megrémülnék. Így csak a felismerés maradt, hogy nincs más egyéb választás, vagyis nincs és nem lehet olyan választás, hogy NEM MEGY, NEM SIKERÜL. Csak egy opció van, mégpedig hogy sikerül és menni fog.

„Tudom, hogy most nehéz, de nem állhatsz meg. Tudom, hogy bár tudtad, hogy új életet akarsz kezdeni, mégis csak most látod ennek a kézzelfogható következményeit, és ez sokkol. Mert eddig csak úgy ’ki volt mondva’ a levegőbe, most meg már TUDOD, hogy ettől a pillanattól kezdve fog megváltozni végleg az életed. De most nem állhatsz meg, mert alig van pár napod és el kell intéznünk mindent, hogy utána sokkal könnyebb legyen majd.”

Ezek a Lányom szavai mára. Ezek, és egy másik mondat egy másik üzenetben, melyből csak egy szó világlik ki, életerőt adó üzenettel: „szeretlek”. Nos, ezek segítettek ma hinni önmagamban, és biztosan érezni, hogy SIKERÜLNI FOG.

A májusi eső...

... amely aranyat ért. Én imádom a nyarat, de most ébredtem rá, hogy a május a legkedvesebb hónapom. Nem csak azért, mert akkor született a Lányom, bár nyilván ez a legfőbb oka. Emlékszem, amikor kisebb volt, eszelős örömmel vártuk a tomboló virágzást. Reggel az óvodába menet folyamatosan a kerteket lestük, hogy hol sárgállik legelőször az aranyeső. Ugyanez később a fehér és lila orgonával. „Lestoppoltuk” magunknak a virágokat, és az nyert, aki többet talált. Szerettem azokat az időket. A fák és a bokrok eszelős hirtelenséggel borultak sziromfelhőbe, és szinte méterről méterre más-más illat tolult az ember orrába, ahogy sétált az utcákon. Most is tudom, hogy bár az orgonák már elrozsdásodtak, hamarosan a jázmin bokrok bódítanak édes illatukkal, majd a bodza ágait húzzák le a földig hatalmas, ernyős, apró fehér virágai...

Gyönyörűséges a május. Szinte fájóan szép. Még ha esik is az eső, az ég ilyenkor nem csak simán szürkék a felhők. Az égboltot alulról vakító fehér keretként világítja be a nap, de már mélykék és haragos tengerszínű a horizont. A májusi eső váratlanul és vadul érkezik, langyhideg és szinte jóleső, ahogy még a napsugaraktól kísérve belecsapódik az ember arcába. Amilyen hamar jött, olyan hamar el is megy, és élettől lüktető csendéletet hagy maga után. Az üdezöld mezőkről pára száll fel, hófehér és halványrózsaszínű csapzott szirmokkal van tele az utca. A madarak lassan újra nekiállnak az életigenlő kantátájuknak, és megint ki lehet menni sétálni a kertek mögé, fel a dombon, végig a csapáson a szántóföldekig, ahol már térd fölé ér a zsenge gabona.

Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag

...Öt napja, öt éje...Az orgona kezdte,

s azóta csupa fölszakadt

sajgás vagyok, álom és csupa zsenge

sóvárgás, néma indulat,

s az hangot követel, éneket,

zengőt, emberit, édeset,

mintha enélkül - így fenyeget -

nyomtalan halnék szét az egekbe,

ahogy a májusi orgonaszag.

Sajgás vagyok, sóvárgás és néma indulat. Érzem ezt a mindent szétfeszítő vitalitást, ami körülvesz. Érzem a természet szétrobbantó erejét, érzem a teremtő akaratot, az újjáéledés varázslatos képességét, az újrakezdés minden évben megújuló energikus képességét... és képtelen vagyok mindezt a saját javamra fordítani... képtelen vagyok erőt és akaratot meríteni a saját életemhez. Nem ragad rám ebből a vad csimborasszóból semmi, ami tovább tudna mozdítani... ami lehetővé tenné azt, amire annyira vágyakozom. Csakugyan lehetetlen az embernek MINDENT maga mögött hagyni, és kezdeni egy teljesen új életet? Valóban nincs olyan, hogy „tabula rasa”? Tényleg nem lehetséges feledni mindent és mindenkit, lerázni az összes nyomorult, rosszmájú és rossz emlékű embert, és magunk mögött hagyni, örökre felejteni őket? Igazán nem lehet csak azt az egyet magammal vinni, aki igazán fontos, akit igazán szeretek, akiben soha nem csalódtam, és mellettem állt és segített mindig, - bármennyire is próbálták és próbálják ezt megakadályozni most is azok, akiknek nyomorult életében csak az efajta gáncsoskodás az öröm...?

Mindössze ez a vágyam. Magam mögött hagyni és elfelejteni mindent és mindenkit, és új életet kezdeni a Lányommal, vagy az Ő közelében. Ezen dolgozunk most, és meg is fogjuk valósítani, még ha most oly kivitelezhetetlennek is tűnik.

Apróka örömök

Három, majd négy nyulat láttam reggel a harsogóan zöld mezőn rohanni, amikor kinéztem a terasz ajtón. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés volt látni a nyulakat. Jobban mondva, alig látni őket, mert villámgyorsak voltak, így a fényképen is jórészt csak apró szürkésbarna foltoknak látszódnak, ahogy kergetik egymást a lankás dombok felé. Az egyik megállt, fülelt felém, és szent meggyőződésem, hogy meghallotta, amikor kattintottam a géppel, mert abban a pillanatban elszelelt.  Új helyre költöztem, hála Istennek. Vidékre, az Isten háta mögé. De nem félek, tiszta, nyugodt és szép helyen vagyok. Rengeteg zöldet és kéket látok, ha kinézek az ablakon. Erdőt és mezőt, és eget. Na meg a nyulakat. Rácsodálkoztam magamban, milyen apróka öröm ez, és mégis mekkora. És örültem neki, hogy képes vagyok rá. Az apróka örömökre.

Nem tudom azt sem, hogy másoknak jelent-e akkora euforikus örömöt, ha forró fürdőt vesznek, mint nekem. Nem is értem, miért kerítek rá sort ilyen ritkán...  Persze sokszor látja az ember az idióta amerikai filmekben, amikor a főhősnő belemártózik a habokba, egy pohár borral a kezében, andalító zenét hallgatva...  Nekem az a lényeg, hogy szinte égessen a víz. Mosson le rólam minden mocskot, izzasszon ki belőlem minden gondot. Egy pár gyertya, csak a hangulat kedvéért, egy kupica tojás likőr, ami még Húsvétról maradt itt, meg a laptop a szennyestartó tetején, hogy az aktuális kedvenc angol sorozatomat nézzem. Nem sokáig, mert szinte beleszédülök a forróságba, a víz és a bőröm is gőzölög, az szívem a fülemben lüktet, az agyam is tompul, és csak fekszem kábultan-bódultam a forró fürdőben. Amíg csak ki nem hűl. Komplex fizikai és mentális felüdülést nyújtó élmény, testi-lelki harmónia.  Egy apróka, mégis csodálatosan jóleső érzés. Többet kellene gyakorolni.

Imádok találkozni a Lányommal a városban. Főleg így, érettségi vagy vizsgák tájékán. Nagyon jó dolog tudni és átélni, hogy bár érdemben nem tudok neki segíteni, a közelségemre és a verbális támogatásomra szüksége van. Jó érzés egymást megelőzve hívni a másikat, és megtárgyalni izgatottan A-tól Z-ig, hogy hogy sikerült, milyen feladatok voltak, mit kellett volna írni... Így volt ma a törivel is. Mázlista volt, mert aránylag könnyű témák voltak, mint például Hunyadi Mátyás, reformáció, Kádár-korszak, nemzetszocializmus, rendszervált(oz)ás... Ezekhez talán még én is hozzá tudtam volna szólni, kiváltképp az utolsóhoz, lévén hogy átéltem azt. Apróka öröm ez is, mégis óriásiak. Mert ha visszagondolunk majd hosszú évek múlva ezekre a párhuzamos megpróbáltatásokkal teli időszakra, akkor legelőször majd ez jut eszünkbe. Ahogy ebédelünk az IKEA éttermében, és csak tömjük magunkat megkönnyebbülve, és nevetünk nagyokat, ahogy a szülinapi torta helyett kapott (komfortosabb és szállíthatóbb) mini panettone tetejébe tuszkoljuk a 19-es (16-os, 61-es, 91-es... J) gyertyákat. És BESZÉLGETÜNK. Ez benne a legjobb.

"Te vagy az, aki nyitott szemmel és szívvel jársz a világban. Te vagy az, aki észreveszi az élet apró szépségeit, te segítesz jó szívvel, ahol éppen kell, általad lesz ez a világ még szebb és jobb. Mi legfeljebb segítünk neked."

Kálnay Adél

Éretlenek

Matek érettségit írni az embernek a 19. születésnapján – azért valljuk be, ez elég gáz...  Na, ez történik most épp a Lányommal, miután ember tervez, Isten (meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium) végez. A tegnapi emelt szintű magyaron túlvagyunk. Most úgy érzem, hogy a saját érettségimnél is stresszesebben éltem meg a nagy eseményt. (Tényleg nagy. Őszinte megdöbbenéssel láttam, hogy a közel 93 000 érettségiző közül körülbelül CSAK cirka 1300 választotta az emelt magyart. Szomorú tény, hogy a magyar tanulás és az ezen a területen való elhelyezkedés semmilyen szempontból nem rendelkezik presztízzsel... A magyar irodalom továbbra is csak szenvedélyes és reménytelen szerelem és passzió marad számunkra...)

Négy órán keresztül írni azt a nyomorult tesztlapot... minden negyedórában rám tört a pánik, hogy vajon odatalált-e a vizsga helyszínére... volt-e elég ideje üdítőt és csokit venni...  berakta-e a kabaláját... simán kiengedik-e a mosdóba...   Lestem, hogy fent vannak-e a feladatok és a megoldókulcs a neten. Nosztalgiázva gondoltam vissza az én magyar érettségimre, ahol óriási mázlival a nyugatosokat húztam, meg egy Kosztolányi verset. /Történelemből meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, biolgóiából meg az ember szaporító szerveit, - bár ezeket a pillanatokat inkább engedem a jótékony feledés homályába merülni.../ Négy órás tömény stressz és koncentráció ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek... Még mindig azt mondom, hogy drasztikusan megterhelő az érettségi körül zajló mizéria és procedúra a 18-19 évesek számára. Bár azt elismerem, hogy egész Euróában (vagy az egész világon?) a magyar érettségi a legrangosabb, és a mi gyerekeink jóval komplexebb és komolyabb tudást igazolnak a jó jegyükkel a bizonyítványban, mint egyéb nemzetiségű diákok.)

Tűkön ültem, amikor végre meghallottam a csilingelő hangját a telefonban, és kiderült, hogy inkább megkönnyebbült, mint csalódott. Egy kínai kajáldában „ünnepeltünk”, és gyömbérrel koccintottunk, hogy túlvan a legnagyobb akadályon. (Felfoghatatlan, de nem tartott a matek érettségitől...) Mint utólag kiderült, a középszintű magyar inkább volt nehezebb, mint az emelt. Ott Móricz, Csokonai, Petőfi, Nemes Nagy és Szpohoklész volt a téma.  Az emelt szinten – többek között – irodalomtörténeti antológiák bevezető szövegeit kellett értelmezni és összehasonlítani. (!!!) Azt hiszem, már itt elvéreztem volna... Annyira, de annyira büszke vagyok a gyerekemre, hogy bevállalta ezt, és ilyen hősiesen helytáll – kihangsúlyozva azt a szerencsétlen tényt is, hogy ma a születésnapján írja – éppen ezekben a percekben is! – azt a nyomorult matematika érettségi vizsgát. Remélem, ma is lesz ok az örvendezésre. Addig is, lehet bőszen készülni az emelt szintű magyar szóbelire.

http://www.youtube.com/watch?v=jQubehx3gXg