A Föld órája

A kék-zöld planétánk jelképesen kapott egy órát ajándékba ma este. Ez főként egy egyórás demonstratív, globális világítás kikapcsolást jelentett, elsősorban marketing céllal. Elsötétült a Colosseum, a Big Ben és az Eiffel torony.

Sötét lett a mi kis szobánkban is, habár ez korántsem rendhagyó állapot. Naplementétől lefekvésig nálam általában csak mécsesek égnek, szinte minden este. Nem járultam tehát hozzá érdemben a kezdeményezéshez. Ám legalább nem álltam hozzá olyan flegma-renitens módon, mint azok a primitív „csakazértse” bagázsok, akik minden különösebb ésszerű indok vagy magyarázat nélkül, csupán brahiból és élből tagadnak minden ilyen jellegű környezetvédelmi kezdeményezést, társadalmi megmozdulást vagy polgári jószándékot.

MIÉRT?

Miért vagyunk – nem csak egyénileg, hanem össztársadalmilag is– ilyen bunkón és makacsul engedetlenek? Miért nem dobjuk ki szelektíven a hulladékot? Miért nem zárjuk el a vízcsapot, miközben fogat mosunk? Miért nem veszünk energiatakarékos izzókat? Miért nem használunk nylonszatyor helyett környezetbarát bevásárló tasakot? Miért nem oltjuk le a villanyt egy órára, legalább a Föld óráján? Miért hisszük azt, hogy mindez semmit nem számít, mert csupán csepp a tengerben?

Másfelől, ha jobban belegondolok, arrogánsan cinikus és kiábrándító kezdeményezés ez. A Földnek adni egy órát – vanitatum vanitas, a "hiábavalóságok hiábavalósága" értelmében: ennek a Földnek, akinek - saját időszámítása szerint – már csak tizedmásodpercei vannak hátra. Miattunk.