2012. március 12., hétfő

ÉLET.IGEN.


Fesztiválon, kiállításon voltam a hétvégén, nem vendégként, hanem dolgozóként. De soha ennyire ’odatartozónak’még nem éreztem magamat. És mivel kedvelek mindent, ami magyar(os), autentikusan vásári és finom, nagyon jól éreztem magamat. A Kézműves Magyar Ízek Vására olyan kezdeményezés, mely népszerűsíteni, és újra az asztalokra kívánja rakni az eredeti, magyar, kistermelők által termesztett, tenyésztett és gyártott termékeket. Mert bár nem kell cégér az igazi finom tanyasi tésztának, őrségi méznek, mátrai bornak vagy göcseji sajtnak. Mégis hajlamosak vagyunk irreálisan elmozdulni a multik polcain található tucattermékek fogyasztásának irányába. Ezt az indokolatlan tendenciát akarják visszafordítani a vásár szervezői.
Nem mondom, hogy sétamenet volt az elmúlt három nap. Öt óra alvás után 14 órákat talpaltunk a Lányommal, és bár éreztük a fáradtságot, a kimerültséget, a talpunkban bújkáló, tűszerű fájdalmat, mindennek ellenére NAGYON JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT.  Amikor ennek titkát firtattam egy séf ismerősömtől, mindössze ennyit mondott: ’A jó társaság az oka.’ És valóban: a vásár alatt példát kaptam abból, hogy milyen is az IGAZI magyar vendégszeretet. Nem tudtam úgy elmenni a kistermelők standja mellett, hogy ne kaptam volna kötelező kóstolót. Az egyik catering pult a torockói sajtosok mellett volt, így három napon keresztül isteni gomolyával, brindzával, füstölt sajttal és más, eredeti fűszerezésű tejtermékkel tömtük magunkat. Folyamatosan került hozzánk kötelező „konyt alá való”, az áfonya likőrtől elkezdve a köles sörön át a csipkebogyó borig. Olyan mézeskalácsot ettem, aminek a foszlós zamata a gyerekkoromat idézte, és olyan bonbonokat próbáltam ki, amelyek a legfinomabb svájci csokoládéval vetekednek.
Mi magyar termékekből álló, isteni finom magyaros ételeket árultunk. Gazdag marhagulyást cipóban, háromféle langallót, (szürkemarha szalámist, mangalica szalonnást és kecskesajtost). Kreatív húsvéti batyut, amelyben főtt csülök, főtt tojás és birsalmás torma volt belesütve kenyérbuciba, és mindezt birsalmás káposzta salátával szervíroztuk. A jó ebédhez jó nóta szólt, a Balkán Fanatic, többek között. Főzőműsorok, néptánc és egyéb programok szórakoztatták a népet. Alapjában véve elképesztően jó hangulat uralkodott, és fantasztikus csapat kovácsolódott össze. Be kell valljam, hogy nem vagyok egy igazi gourmand, és különösebb jelentőséget sem tulajdonítottam az étkezéseknek, az ételek ízének. Eleddig nem éreztem késztetést arra sem, hogy jobb minőségű termékeket vegyek a boltban, és abban sem hittem, hogy olyan releváns különbség van sajt és sajt, lekvár és lekvár, méz és méz között. Ám az elmúlt három nap végigkóstolt ízorgiája rádöbbentett arra, hogy ha csak egy kicsit – lehetőségeimhez képest! – megpróbálok odafigyelni az eredeti, jó minőségű magyar alapanyagok és termékek vásárlására, akkor azzal az étkezési kultúrám színvonalát is emelem, és ezzel együtt a közérzetemet is javítom. Mert enni jó. És finomat enni még jobb. Ezáltal pedig az elmúlt három nap alatt (megint csak) tapasztalást nyertem életörömből.



A folytatás pedig a március 19-től kezdődő, Budapesti Tavaszi Vásáron, a Vörösmarty téren, ugyanezekkel a kiállítókkal, termelőkkel, termékekkel.

2 megjegyzés:

  1. Hozsánna a jó ételeknek. Egyetértek veled!

    /Kiváncsi vagyok ez a megjegyzésem megjelenik e? Ugyan is valami miatt egyáltalán nem, vagy csak nagy késedelemmel jelennek meg/

    VálaszTörlés
  2. Megjelenik minden komment, Gyula. A bloggerrel csak problémák vannak mindig, most például kisfilmeket nem tudok feltölteni rá, és a facebook-kal sem kompatibilis. Mindegy, ez legyen a legnagyobb probléma. :) Amúgy egyetértek, a magyar kajánál kevés van, ami jobb. Most is egy fesztiválon dolgozom, nap mint nap bográcsos gulyásleves, töltött káposzta, sült kolbász és hurka, tócsni illata száll felém... Lehetetlen ellenállni!

    VálaszTörlés