Új élet

    Apám volt ilyen nyughatatlan. Bár Őt nem a sorsa kényszerítette arra, hogy állandóan vándoroljon, utazzon, hanem a szíve és a lelke. Hajóskapitány volt, szelte a zöldesszürke Duna habjait Passautól egészen a Fekete tengerig. Sokszor utaztam Vele, amikor gyerek voltam és reményteli fiatal. Ezek azok a kincsként őrzött élmények, melyeket soha nem felejt el az ember. A tiszteletbeli hajóssá avatást a matrózoktól, a hullámok megnyugtató kluttyogását a kicsi kajütben, és a rám boruló, csillagokkal megszórt ében égboltot, ahogy a hajó tatján üldögéltem egy pokrócba bugyolálva, és csak hömpölyögtünk csendben a Fekete erdő mellett.

   Amikor elhatároztam, hogy új életet kezdek, egy új "státuszban", új körülmények között, azt a döntést részben a kényszer szülte. Soha nem akartam olyan lenni, aki egy hirtelen adódott krízis helyzetben leblokkol és teljes kétségbeesésbe zuhan, és képtelen megmozdulni a rá zuhanó fenyegető kérdések miatt: feladni a biztosat, még ha boldogtalan is? egyedül lábra állni? nulláról indulni? érdemi segítség nélkül? új országba menni? nem rettegni attól, hogy nem lesz hol élni, dolgozni, lakni? nem kéne átgondolni? nem kéne visszafordulni? nem kéne megalkudni...? nem kéne inkább azoknak hinni, akik --- évek vagy évtizedek óta tudatosították bennem, hogy önállótlan vagyok, mindig másra szoruló és mástól függő, egyedül nem boldoguló emberke?

    Nem, már nem hiszek nekik. Eleget hezitáltam. Normálisan átgondoltam. Végleg eldöntöttem. Hamis illúziók nélkül, tökéletesen átlátva a nehézségeket vágok neki az új életemnek. Ha támogatással és segítséggel, úgy csak jobb lesz. Ha anélkül, úgy is menni fog. Coelho azt írta valahol, hogy csak az összes információ ismeretében lehet megfelelő döntést hozni. Mivel teljesen magam vagyok, magamra utalva, senkitől nem függve és senkire nem számítva, saját felelősségre hoztam meg a döntésemet - kizárólagosan viselve a kockázatokat és következményeket. Megvettem a repülőjegyemet május elejére Angliába. Brand(brave)-new world.

ps: egy furcsa, "karmatikus" sorozatot nézek mostanában, abban hangzott el ez a pár sor, ami most talán pont illik ide: "Azt mondják, leolvashatóak a szándékaink; választjuk azt, ahogyan élünk. De mikor az élet nem úgy alakul, ahogy remélted, az elgondolkodtat. Volt egyáltalán választásod, vagy egyszerűen így kellett lennie? Mit befolyásolhatunk a döntéseinkkel, és mi az, ami egyszerűen a lényünkből fakad? Döntések… Az élet állandó szereplői. A döntés, hogy bátran továbbmenjünk, vagy meghátráljunk. Hogy megálljunk, és elszalasszuk az életet. Olykor azzal nyugtatjuk magunkat, nincs választásunk, pedig épp ellenkezőleg. Mindig van választásunk." /Being Erica/