Az utolsó vacsora

Van az úgy, hogy nincs mese, enni kell. Kalória számlálás, mérlegre sandítás, diétás mantrák mormolgatása nélkül. Amikor például bográcsos /búcsú/ ebédre hívják az ember lányát, és annak Párját. Főként, ha a világ legjobb szakácsnője tálalja az uzsonnába-vacsorába hajló monumentális ebédet, - vagyis az Anyukám - meg a bogrács-guru Pepe. Hát akkor nincs apelláta, nincs fanyalgás: ENNI KELL, kérem, amolyan megfontolt szindbádi komolysággal, megbirkózni a nemes feladattal, ami jelen esetben bográcsos csülökpörkölt legyűrése volt, - nem beszélve a többi nyálcsorgató és emésztőnedv beindító finomságról. Az ember /lánya/ ilyenkor bekészít egy-két bilagitot, és fizikailag-lelkileg nekilendül komótosan a lucullusi lakomának. És próbál nem arra gondolni szüntelen, hogy nagysokáig bizony ez lesz/volt az utolsó igazi, finom, magyaros ebédje. :( :)