Levél Nagypéntekre

Drága Edit.

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a Nagypénteki gondolataidat. Örülök a nyugalmadnak, a békességednek, és talán kicsit irigylem is.

Kissé elgondolkodó, szomorú hangulatban vagyok, talán a Nagypéntek az oka. Azt írod, szép hétvége áll előttünk. Olyan furcsa, mert amikor régen a Húgommal beszéltünk erről, - tudod, Ő mélyen vallásos - teljesen más véleménnyel voltunk a Húsvétról. Én - mint mindig mindent- drámaian fogtam fel az egész Passiót is. Sokat sírtam a szenvedéstörténeten, és amióta elkészült az ominózus mozifilm róla, minden Húsvétkor újranézem. A lényeg az, hogy Hugi mindig azt mondta, hogy a kereszténység legnagyobb és legörömtelibb ünnepe a Húsvét, nagyobb, mint a Karácsony, mert hiszen ekkor támadt fel a Megváltó. De ami előtt volt... csak azt tudnám feledni...

Azt gondolom, hogy csak azoknak az embereknek vannak szomorú gondolataik ilyenkor, akiknek a szívük mélyén sok minden miatt bűntudatuk van. Nem akarok általánosítani, hiszen a legtöbb ember igenis bűnös, csak nem akarnak (vagy mernek) belegondolni. Ahogyan a hitüket is inkább véka alá rejtik, és megmaradnak a sonkás-kalácsos, csokinyulas-tojáslikőrös húsvétolás szintjén.

Nos, én nem vagyok bigott katolikus, még csak jó hívő keresztény sem. De nem tudok hit nélkül, vagy talán a hit igen erős akarása nélkül - gondolni arra a bizonyos majd kétezer évvel ezelőtti Húsvétra. Az én sajátságos "lelki gyakorlatom" abból áll, hogy még ha fáj is, lelkem mélyéből végig- gondolom a szenvedéstörténetet; a Getsemáné kerttől a Golgota hegyig. Nem egyszerű elmélkedés ez. Tele van kétségekkel, kérdésekkel, végtelen fájdalommal, hittel és hitetlenséggel, bizonytalansággal, de legfőképpen - szeretettel. És azt hiszem, - tudom, hogy ez a lényeg. Az én vallásom liturgiájában a papok ma piros ruhában vezetik a szertartást, a vértanúság miatt. Szerinted van jelentősége ennek a "gesztusnak", számít bármilyen külsőség vagy szertartás, amivel kétségbeesetten próbáljuk bizonygatni az ingatag és hálátlan hitünket?

Egyedül vagyok most a lakásban, a húsvéti dekorációt már kitettem. Próbálok ma nem enni húst. A húsvéti kosarat már kikészítettem, amiben a megszentelendő ételt viszem a templomba. Készülök a Passiót megnézni, immáron sokadszorra. A családomat már nem terhelem ezekkel a - valljuk be, nem igazán vidám - hagyományokkal. Nekem elég az is, ha tolerálják és nem ellenzik a szokásaimat. Bocsáss meg nekem, ha ez a levél túl lehangolóra sikerült. Úgy tűnik, valamit rosszul csinálok, mert az én "félig-meddig hitem" mindig tele van szomorúsággal. És Te csinálod jól. Ahogy írtál a békességről a lelkedben, a nyugodt és kedves légkörről, a gyermekeid megölelgetéséről, és a nagymamád iránti szeretetről, - mindezek tényleg a Húsvét igazi mondanivalóját és ígéretét hordozzák magukban.

Azért csak ne aggódj értem, - mert tudom, hogy szoktál. :) Alig várom már, hogy teleehessem magamat sonkával és kaláccsal. Imádom mellé a színes tojásokat enni, - még ha meg is fogja a fehérjét a festék :) - meg az újhagymát, majonézes tormát, végén a finomságokat... nem fogom vissza magamat a dőzsöléstől! :) Vasárnap lehet, hogy kimegyünk a skanzenbe Szentendrére, mert nagyon hiányzik a tradicionális, népi hagyományokkal teletűzdelt Húsvét, amit az utóbbi években átéltünk Hollókőn. Remélem, az időjárás kedvezni fog nekünk.

Edit, legyen szép, nyugodt és áldott Húsvétod. A Passiót ne nézd meg. A linkeket csak azért küldtem, mert azok a számomra legszebb betétdalokat tartalmazzák a filmből. Utoljára még engedd meg, hogy az egyik legkedvesebb istenes versemet küldjem Neked az ünnepre.

Szeretettel,

melinda

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.

Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon, de háborús éjjel.

És megvakultak hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.