Húsvét hétfő békéje

Eltelt az ünnep, szépecskén, csendesen. Húsvét hétfőjének éjjele van, és én a Jane Eyre-t nézem. Jane és Rochester szerelmét, a világirodalom MÁSODIK legszenvedélyesebb szerelmét. (Az első helyet sohasem bitorolja el az Üvöltő szelektől senki. Legalábbis számomra...)

Emlékszem, tavaly ilyentájt boldog és izgatott várakozással készültem Szöulba a férjemhez. Az utazótáskámba barkát és festett fatojásokat pakoltam, és egy csomag tojásfestéket. Tudtam, hogy Koreában nehéz lesz elővarázsolni az autentikus húsvéti miliőt. Arra is emlékszem, hogy ott kint alig kaptunk egy kis darab füstölt alsó pulyka combot, - ezt avanzsáltuk húsvéti sonkává. Rendes kalácsunk ugyan nem volt, de mézes mustárunk igen. És bár megkésve és hevenyészve, hiányosságokkal telve, de megünnepeltük együtt közös életünk első közös Húsvétját.

   

Hálátlan és gyarló típus vagyok. Nem tudom becsülni az apró örömöket, és nem tudok örülni, ha nem teljes egy ünnepem. A mostanit is áthatotta egy gonoszul lappangó elégedetlenség, mi több, lázadozás, hogy nincs velem a Férjem. Igazságtalannak tartottam, hogy nem lehetek azzal, akit szeretek. Hogy nem lehet teljes a családom. Hát érdemes így ünnepelni? – kérdezgettem állandóan magamtól.

Aztán egyszer csak a szokásos ilyenkor rutinná vált teendők átfordultak valami csodaszerű történésekbe. A "mindjártfelnőtt18éves" nagylányom megajándékozott azzal, hogy velem készült a Húsvétra. Nem mondta, hogy a barátjával akar lenni, vagy a barátnőivel lógni. Nem mondta, hogy "Anyu, milyen ciki már ez a Húsvét dolog...". Jókedvűen festettük a tojásokat, süteményt csináltunk, sonkát kóstolgattunk idő előtt titokban. Örömmel díszítettem fel a lakást, és teleültettem a virágládákat kaotikus-színes tavaszi palántákkal. A gyerekemmel és a barátaimmal töltöttem az ünnepet, az imádnivaló Szentendrén. Szélfútta lucullusi piknik lakomát rendeztünk a skanzenben. És bár nem telt el úgy óra, hogy ne futott volna át az agyamon a fájóan szomorú gondolat, hogy bár velünk lehetne a Párom is, - megtanultam a pár nap alatt örülni annak, ami és ahogy van.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Meg kell tanulnunk megbecsülni azt, ami rendelkezésünkre áll. Meg kell tanulnunk örülni mindannak, ami megadatott nekünk.

Az elégedettség békéjét és harmóniáját kívánom mindannyiunknak.