Puhakutya és szuszirongy

Egyik kolléganőm kopott kis rongydarabot mutatott nekem, talán textilzsebkendő volt fénykorában. Óvodás lányának a "szuszirongya" volt – nincs rá jobb kifejezés. Az anyák és a gyerekek, Ők igen, pontosan tudják, mit jelent ez.

A legtöbb kisgyereknek van egy ilyen saját kis gyűrnivaló "valamilye". Lehet az egy kistakaró csücsök vagy bármilyen rongyi, agyonnyűtt kispárna vagy nyúzott plüss. Létfontosak ezek a dolgok, ott vannak minden sarkalatos eseményen; elalvásnál és ébredésnél, oltásnál és utazásnál, az első napon a bölcsiben/oviban/iskolában. A funkciójuk túlélő jellegű – nem lehetséges nélkülük megállni a helyét az ember gyerekének.

És itt jön a képbe a Puhakutya. Ez az állat 15 éve érkezett a családba, Bia lányom kapta karácsonyra 3 évesen. Zsemleszínű tacskóféle, bár kicsit hajaz Disney Plútójára. "Mi a neve, Bia?" – kérdeztük anno a gyereket. "Puhakutya". – vágta rá gondolkodás nélkül, így hát azonnal megkeresztelkedett az eb. Azóta megjárta Görögországot, landolt a velencei lagúnákban, Tunéziában henna tetoválást kapott, Brémában együtt drukkolt a gazdájának a szívkórházban. Az évek során többször megvakult szegény, gerincműtéten is volt, a fülét pedig kicakkozta egy papírvágó olló. Egyszóval végképp leamortizálódott szegény. Többször hajtottunk végre rajta életmentő műtétet, most mégis úgy tűnik, elérte a vég szegény párát...

Azon töröm hát a fejemet, hogy miként menthetném meg. Talán felvágom, újra tömöm, és formába jön megint. Varrok neki új gombszemeket, vagy egy zsemleszínű kis overallt, ami egyben tartja. Kutya években számolva matuzsálemnek számít szegény… Valamit sürgősen ki kell találnom, mert megkért rá a 18 éves felnőtt lányom. Zsúfolt, programokkal teli nyara lesz, és Puhakutyának mindig ott a helye a bőröndben.
Hát igen. Azt hiszem, minden áron meg kell mentenem a kopott plüss ebet. Mert ezek az igazán fontos dolgok az életben.